"Húsz éve járom Európát és néha Amerikát is, legalább harminc országban megfordultam. Volt, hogy éjszaka egyedül átsétáltam az USA-Mexikó határon, meg olyan is, hogy 28 órán belül megjártam New Yorkot, Chicagót, Minnesotát, Amszterdamot és Budapestet."
Tag: Interjú
Becsei Áron – Az időmérőművész
"Mára hálaistennek sikerült bekerülnöm egy igen szűk körbe, amely nemzetközi szinten sem számlálhat tíz embernél sokkal többet. Világviszonylatban is kevesen tudnak ugyanis saját óraszerkezetet kifejleszteni."
Szoboszlai Dominik – Farkaskölyök a Bikák között
"Kiskoromtól kezdve úgy neveltek, hogy csak akkor kapok meg valamit, ha ezt vagy azt megcsinálom érte. Rögzült, hogy ha bármit el akarok érni, azért tennem kell."
Kovács András Péter – Gyémántbányász, álarc nélkül
"Egy évet dolgoztam ügyvédi irodában, ám gyorsan kiderült, a jogi pálya nem nekem való. Egyrészt nagyon nem vagyok precíz, Magyarország fakitermelésének a felét az én félrenyomtatásaim vitték el. A tárgyalásokon pedig olyan mérhetetlen empátiával viseltettem az ellenfél iránt, hogy mindenki látta: nem vagyok egy cápa..."
Dr. Zacher Gábor – A pipás doki a 312-es szobából
"Ahogy öregszik az ember, egyre kevesebbet hibázik, mert egyre jobb a szimata. Eljut oda, hogy áll a pultban a sürgősségin, érkezik egy páciens, még azt sem tudja róla, kicsoda, de már nyolc-tíz méterről megállapítja, van-e sz.r a palacsintában. És nem azért, mert kiáll a fejéből egy balta."
Busa Gabriella – Világbajnok százados: pofoz és nyomoz
"Kaptam már meg ügyféltől, hogy én vagyok a legmegtévesztőbb rendőr, akivel valaha találkozott. Kedves, aranyos meg minden, de kihallgatás közben ezt az oldalamat valahogy nem érzékelte..."
Cooky – Repülők és frekvenciák szárnyán
"Apukám ’56-ban ment ki a forradalom után, és az egyik koncertjén anyukám is ott bulizott, így találkoztak. Szaxofonon, klarinéton és fuvolán játszott, tőle örököltem a zene szeretetét."
Lőrincz Tamás – Nyomás nélkül, nyomás előre!
"Ha családot alapítasz, nagy dolognak kell lennie annak, amiért otthagyod őket hosszabb időkre, és nálam ez csak az olimpiai bajnoki cím lehet."
Németh Kristóf – Üzletember művészvénával
"Azon túl, hogy rettenetesen hiányoznak a beszélgetéseink, meg az, hogy megölelhessem az édesapámat, olyan szellemi és érzelmi muníciót kaptam tőle egész életemre, amiből a szeretteimnek is bőven jut."
Badár Sándor – Részletek egy karakteres karatés naplójából
Hogy mi a szentesi lélek titka? Badár Sándor szerint: ha egy szentesi elé letesznek egy atombombát, az úgy reagál, hogy „nem tudom, mi ez, de bármikor megcsinálom fából!”
Árvai Anita – Akinél a belső hang legyőzte az egót
"Az ember születik valamire, aztán elindul az egója vezérelte úton, közben érik benne a feladata, és amikor az ego elcsendesedik, felerősödik a belső hang, ami azt mondja, hogy most már vállald fel, hogy nem vagy boldog ebben a helyzetben, lépni kell."
Bárdosi család – Ahol működik a kémia
"Mindenkit szívesen látunk: van kubai segédedző, mexikói, kínai, vietnami, zsidó, montenegrói sportoló. Mind a mi kutyánk kölyke, ez egy család. A küzdősport egy szemlélet, ami által jobb emberré válsz."
Aranyosi Péter – Piros, fehér, aztán zöld
"Ez vagyok, a borsodi megmondóember. Tudod, egy férfi a cipőjét, az autóját, a házát, de még a feleségét is lecserélheti, a csapatát viszont sosem. És nekem nemcsak a Diósgyőr a csapatom, hanem Miskolc is."
Nagy Feró – Születésnapi utazás Amerikától Erdélyen át Őrbottyánig
"Nem szeretnék beleragadni valami mondvacsinált rockba, mert még megkötnének a műfaj keretei. A legfontosabb, hogy legyen egy kicsit kihívó, provokatív a produkció! Hosszú távon viszont bármelyik műfaj, amelyik nem szövetkezik a rockkal, halálra van ítélve."
Süle Zsolt – Igenember, igen jó dalokkal
"A Veszprém iránti szeretetem kölcsönös, érzem, hogy a város is egy emberként mögöttem áll."
Dr. Juhász Árpád – Lábnyomok, szellem és palack
"Amikor megszűnt a cserkészet és indiánok lettünk, a Kóborló Farkas nevet kaptam az indián keresztségben. Volt, hogy egy hétre is elmentem egyedül a hegyek közé, tudatosan elkerülve más embereket, a településeket."
Kovács Zsófia – Kincs a tornacsarnokban
"Mindig szerettem álmokat megvalósítani. Most, hogy egy sikerült, jöhetnek az újabbak!"
